« 2024. május »
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
9.A osztály
Osztályfőnök: Vígh Viktor
Létszám: 35 fő

Bálint Klaudia, Bánáti Bence László, Bándli Martina, Barkovics Alex Miksa, Bíró Flórián, Bokányi Balázs, Buti Katalin Evelin, Csonka László, Farkas Barbara Julianna, Geiszter Melitta, Gergely Zsombor Iván, Góczán Laura, Gőcze Olivér, Hajas András Gyula, Ható Bálint, Horváth Fanni, Juhász Árpád István, Juhász Martin, Kazmar Tamás, Kovács Bianka, Lengyel Diána, Liszta Ádám, Molnár Tamás, Németh Barnabás, Neszvecskó Dóra, Ódor Bálint, Ódor Dóra, Savanyó Martina, Sélley Péter, Szabó Dávid Imre, Szász Szilveszter, Takács Eszter, Toldi László, Tömböly Regina Nóra, Varga Ágnes

Mint a Marson (egykori bauxitbánya)

Őskarsztnál

Az ajkai bányászmúzeumban

 

Főzés a kolostorromnál

Az éjszakai túra

Ágyszoba

Kinizsi várnál

Csobánci panoráma

kitűnő: Barkovics Alex, Kazmar Tamás, Toldi László

jeles: Bokányi Balázs

 

Tantárgyi dicséretek

kémia: Kazmar Tamás, Toldi László

német: Toldi László

földrajz: Toldi László

 

Osztályprogramok

Gólyabál

Karácsonyi ajándékozás

Iskolai teremlabdarúgó bajnokság

Koszorúcska

Osztálykiránulás a Bakonyba

 

Bányák, kolostorromok, várak nyomában a Bakonyban

Amikor a Tinódi 9.A osztályába felvettek, már akkor tudtam, hogy az osztálykirándulás terén nem lesz gond Vígh Viktor tanár úrnál. Őszintén szólva, az általános iskola nyolc évének, nyolc kirándulása múzeumokban történő üldögélésként maradt meg az emlékezetemben. Így én izgatottan vártam, milyen lesz egy gimnáziumi túra jellegű osztálymegmozdulás.

Az első megálló a Darvas-tói Természetvédelmi Terület volt, azon belül is egy valaha bauxitbányaként funkcionáló terület. Az egykori bauxitlencsék kissé a Mars vörös felszínéhez hasonlítottak. Miután osztályfőnökünk mesélt az itteni bányászati múltról, a bauxithegyek megmászása, esetlegesen csúszdaként való alkalmazása következett. A második állomáson a Csárda-hegyi őskarsztot néztük meg Úrkúton. A szubtrópusi karsztos kúpok közül egykor kézi szerszámokkal bányászták ki a mangánt. Az őskarsztot követő megállónk az Ajkai Bányászati Múzeum volt. Sajnos ez volt a kirándulás mélypontja talán mindenki számára. Nem a helyszínnel volt a baj – hisz ugrálni itt is tudtunk –, csupán az idegenvezető szövege hatott unalmasnak, tetejébe meg néha viccesnek is érezte magát. Azért, hogy pozitív dolgokat is említsek: érdekes volt megnézni a rövid bányajáratot és a régi bányagépekbe beülni. Olyan egy óra környékén megérkeztünk Veszprémbe. Itt kaptunk másfél órányi szabad programot, melyet elsőként a McDonald’s megrohamozásával kezdtünk, amit a teli gyomorral történő édes semmittevéses séta követett Veszprém belvárosában. Árpád barátommal az ötödik – a szállás előtti utolsó –  állomást legalább annyira élveztük, mint az elsőt. Ennek helyszíneként a tihanyi Belső-tó mellett fekvő Lóczy-Tanösvény szolgált. Felmásztunk az Aranyház gejzírkúpra, majd egy másik csúcsra, amelynél hiperaktív rábapatyi elvtársam egy zöld gyík nyomába eredt. Hajas András barátunk pedig addig ugrabugrált a tó partján, míg végül majdnem beleesett. A buszból aznap utoljára Nagyvázsonynál szálltunk ki, ahol elfoglaltuk éjszakai szállásunkat. A szobára panasz igazán nem lehetett: volt hűtő, labirintusszerűen elhelyezett ágyak, szekrények, fürdőszoba, lemálló vakolat. Röviden s tömören: minden. A berendezkedés után rövidest megindultunk a közeli pálos kolostorromhoz, ahol elkezdtük készíteni bográcsban az esti paprikás krumplit. A végeredmény igazán dicséretes lett, s még a közeli padon üldögélő hardcore arcoknak is ízlett. Miután mindenki megpakolta a gyomrát, visszatértünk a szállásra. Nagyjából negyed órával később pedig húszan nekivágtunk az éjjeli túrának. Hála az égnek, az idő kiváló volt, s az út is élvezetesen telt. A lányoknak a legemlékezetesebb élmény valószínűleg a sötét temetőn való átkelés lehetett. Ezt a következtetést a hangos sikoltásaikból vontam le. Éjfélre értük el másik kolostorromot (Tálodi-kolostor). Összességében nem volt túl hosszú az éjjeli túraösvény. Ám hogy megérte-e megnézni a végét, az kérdéses, de talán azért  kijelenthetem, hogy megérte.

Másnap reggel átnéztünk az utcányira lévő Kinizsi várba. Felnéztünk a toronyba és kipróbáltunk néhány kínzóeszközt is (kaloda, deres). Nagyjából húsz perc után bepakoltunk a buszba, s egészen Csobánc váráig meg sem álltunk. Vagyis inkább a Csobánc aljáig meg sem álltunk. Felfelé az út meglehetősen – nagyon – kimerítő volt. Nem is csoda, hogy majdnem a fele bagázs nem ért fel. A fenti panorámáért viszont tényleg megérte. Annak, aki lefelé gyorsítani akart, külön öröm volt újra csúszdáznia fenéken vagy háton fékezve. Utolsó úti célunk Tapolca volt. A szabadprogram alatt volt, aki ebédelt, volt, aki csak a padon pihengetve nézte a tóban úszkáló óriás aranyhalakat. Innen már az út vége, Sárvár közvetkezett.

Nem tudom, mások hogyan gondolják, de nekem ez a kirándulás úgy bejött, ahogy volt. Lehet, hogy elfáradtunk, lehet, hogy sebesek lettünk, lehet, hogy koszosak lettünk, de kit érdekel? Szívem szerint még a hazatérés napján mentem volna újra hegyet mászni! Nagyon örülök, hogy kilencedikre megszakadt a rég elunt múzeumlátogatásos kirándulások sora, és őszintén remélem, hogy jövőre megmásszuk a Mátrát is!

Barkovics Alex
9.A osztályos tanuló

 

 

Az Aranyház gejzírkúpon csücsülve