« 2024. május »
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
Európa-nap

Március 26-án rendeztük meg iskolánkban – immár másodszor - az Európa-napot. Az Európai Parlament Nagykövet Iskolája program részeként fontos feladatunk, hogy diákjainkat megismertessük az EU-tagországok földrajzával, kultúrájával, hagyományaival.

Előzetes feladatként az osztályoknak reklámfilmet kellett készíteniük egy általuk kihúzott uniós országról. Többnyire érdekes, kreatív alkotások születtek, melyek megidézték az adott ország hangulatát, bemutatták kultúráját, nevezetességeit, az ott élő embereket. A max. 2 percesnek szánt filmeket egyrészt maguk a diákok értékelték, másrészt pedig egy, tanárokból álló zsűri is pontozta. Legjobbnak a 11.B osztály Ausztriát bemutató kisfilmje bizonyult, ahol a narrátor németül ismertette az ország jellegzetességeit. Második helyen a 11.A osztály Portugáliáról, harmadik helyen pedig a 9.B Belgiumról szóló filmje végzett. Gratulálunk nekik!
A filmek itt megtekinthetők.

A filmek megtekintése után Dr. Ferkelt Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának tanszékvezetője tartott előadást az Európai Unió témakörében: a kilenc-tizedikeseknek az euró kialakulásáról, használatának előnyeiről, hátrányairól beszélt, a 11-12. évfolyam tanulói pedig az euróövezet bővítéséről, a horvát és bolgár euró lehetséges bevezetéséről hallhattak érdekes információkat. Bár a téma nem egyszerű, remélem, hogy sikerült hasznos ismereteket szerezniük a diákoknak.

Az előadásokkal párhuzamosan a tornacsarnokban európai néptáncokat, polkát és szirtakit tanulhattak diákjaink Horváth Dávid tánctanár vezetésével.

Szeretném ezúton is megköszönni minden közreműködőnek, különösen a junior nagyköveteknek a segítséget és együttműködést.

Csejteiné Libricz Henriett
EPASZ szenior nagykövet