« 2024. május »
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
Országos III. helyezés, legjobb előadói díj
XIII. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia

Király Panka 10.B osztályos tanuló a XIII. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencián Víz és környezet szekcióban III. helyezést ért el, valamint megkapta a legjobb előadónak járó Előadói díjat is.

Felkészítő tanára: Vígh Viktor

 

 


 

Miskolci élménybeszámoló

Az Országos Földtudományi Diákkonferenciáról először a földrajztanáromtól, Vígh Viktor tanár úrtól hallottam. Egy tanóra keretén belül mesélt a versenyről, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, ezért jelentkeztem. Sosem vettem még részt hasonló eseményen, de lelkesen és izgatottan vágtam bele. Szükség is volt a lelkesedésemre és a kitartásomra, ugyanis nagyon sok tennivaló várt rám. Előadásom témája a szén-dioxid volt. Ezen belül beszéltem a lakóhelyemen található répcelaki szén-dioxidmező geológiájáról, a globális klímaváltozás súlyosságáról, amit egy demonstratív kísérlettel is személtettem, illetve lemodelleztem a robbanótavak limnikus kitörését.

2020. március 5-én izgatottan szálltam fel a Miskolc felé tartó vonatra. A versenyre Vígh Viktor tanár úron kívül az osztálytársam, Pénzes Hanna is elkísért, aki végig támogatott és biztatott, amiért nagyon hálás vagyok. A hosszú vonatút jó hangulatban telt. Aznap este érkeztünk meg a szállásra. Március 6-át a miskolci egyetem épületében kezdtük. Meghallgattuk a plenáris előadást, melynek témája az elektronikus hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás volt, majd ezután buszra szálltunk és elmentünk a Barlangfürdőbe, ahol egy szórakoztató másfél órát töltöttünk el. 15.00 órától egy szakmai meglepetésprogram várt ránk. Ennek keretében meglátogattunk egy üzemet, ahol még jobban beavattak minket az elektronikus hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás világába. Ezután a felsőzsolcai napelemparkot tekintettük meg. A nap zárásaként elfogyasztottuk a vacsoránkat az egyetemen.

Március 7-én az izgalom a tetőpontra hágott, ugyanis ezen a napon következett az én szekcióm, a „Víz és környezet”. Utolsó előtti előadóként végig hallgattam a többiek előadását, amiből rengeteg ismeretet szereztem. Végül a hónapokig tartó felkészülés és munka meghozta a gyümölcsét, ugyanis a 3. helyet sikerült megszereznem, illetve a legjobb előadói különdíjat is nekem ítélte a zsűri. Nagyon boldog voltam és tényleg úgy éreztem, hogy megérte a sok fáradozás.

Hazautazásunk előtt még körbejártuk az ásványfesztivált, ahol álmélkodva csodáltuk meg a különlegesebbnél különlegesebb fosszíliákat és ásványokat. Ebben a három napban nagyon sok emléket és tapasztalatot szereztem. Mérhetetlenül hálás vagyok felkészítőtanáromnak, amiért lehetetlent nem ismerve segített mindenben.

Király Panka
10.B osztályos tanuló