Feltöltés alatt...
Kérhettek számot SMS-ben, a 06 30/96 58 976 -os telefonszámon, vagy a tinodiradio@gmail.com e-mail címen.
A 2009-2010-es évkönyvben kaptunk egy oldalt, hogy írjunk egy cikket a rádióról, foglaljuk össze az elmúlt év munkáját, főbb eseményeit. Ez lett belőle: 
Az évkönyvből kimaradt pár kisebb rész, ami a technikát mutatja be, mert úgy gondoltuk, hogy az nem sok embert érdekel. De azért ezt most itt bepótoljuk. Szóval a kimaradt részek:
Csak megemlítés szintjén soroljuk fel, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésünkre. 3 darab, a mai igényeinknek bőven megfelelő számítógépet használunk, ezek közül 2 még annyiban speciális, hogy két monitorral rendelkezik. Az egyiket adáslebonyolításra, a másikat pedig videószerkesztésre használjuk. A számítógépen egy speciális adáslebonyolító szoftver segíti a munkánkat, a számok összekeverését. Hogy nekünk is egyszerűbb legyen, van egy most már saját laptopunk, így bárhol gyorsan tudunk egy számítógéppel szolgálni. A rádión belül két jobbfajta hangszórón tudunk zenét hallgatni, illetve az élő adást visszahallgattni. Ezen kívül rendelkezünk az adáshoz nélkülözhetetlen keverővel, erősítővel és mikrofonokkal, kis extraként nyomtatóval, és a legújabb szerzeményünk a rádió folyosó felé néző ablakán lévő adást jelző ON AIR lámpával. Az adáshoz nem szükséges, de a rendezvények hangosításához szükséges felszerelések is rendelkezésünkre állnak, ezeket most nem soroljuk fel.
A fejlesztéseknek nincs vége, talán még az idén, vagy a jövő év elején befejezzük a díszterem teljes technikai modernizációját. Itt felszereltünk 4 darab hangfalat, és a színpaddal szemben egy új fényhíd is helyet kapott 7 darab reflektorral és 6 darab különböző színű nagy teljesítményű színházi lámpával, így szó szerint „színt viszünk” a dísztermi műsorokba. Világos?
A közelmúltban a rádió részt vett a budapesti Országos Diákmédia Fesztiválon. Az itt készült fényképeket ITT tekinthetitek meg.
A diáknap képei felkerültek a fotóalbumunkba. Nézzétek meg, jó képek készültek! KATT
Egyelőre 2 videó került fel, egyik a farsangi bulira való előkészületeket mutatja be, a másik pedig a "Mozdulj Sárvár" nevű rendezvényről egy kis összefoglaló.